Bemutatkozás


Gyergyói Szilvia vagyok, NMPT Instruktor, Pilates és Jóga oktató valamint Fitness Instruktor

Már gyermekkoromtól kezdve „lételemem” volt a mozgás; sportoltam, tornáztam míg végül rátaláltam arra a mozgásformára, mely mellett végleg elköteleztem magam; ez pedig a táncművészet volt.
Sok-sok évnyi tanulás alatt a mozgáson keresztül megismerhettem a saját testem működését is mely rávilágított arra, hogy mennyi ízületi deformálódással, porc,- és szalag problémával jár álmom megvalósítása.
Sokáig kerestem azt a fajta izomfejlesztő, de ízület kímélő, egészséges, mégis hatékonyan erősítő módszert, mellyel kezelni tudnám a már meglévő problémákat. Így találtam rá a pilates és jóga mozgásformára, melynek kiemelkedően hatékony feladataiba és szemléletébe azonnal beleszerettem.
Saját bőrömön tapasztalhattam meg, amint az évek óta tartó fájdalmak egyre jobban javulnak és gyógyulnak.
Megfelelő mennyiségű gyakorlás után (a Táncművészeti Főiskola Táncos és próbavezető szak végzése mellett) 2009-ben magam is elvégeztem egy pilates és egy jóga oktatói képzést, majd egy Fitness instruktor (OKJ) képzést. Emellett különböző tanfolyamokon és workshopokon vettem részt mint például gerincterápia jógával kezdő,- haladó,- mester képzés,illetve térdproblémák, intimtorna, fascyologya és tudomány a pózok mögött workshopokon.
Vallom, hogy legnagyobb tanítónk a tapasztalás. Meggyőződésem gyökere saját pozitív tapasztalásokon alapszik, így célom minél több embert testtudatosságra nevelni és rávilágítani arra, hogy megfelelő mozgással és odafigyeléssel a hétköznapokban ( is!!!) rendkívüli eredményeket érhetünk el akár hosszú évek óta tartó problémák esetében is.


Hogyan találkoztam a pilates mozgásformával

A szerelem első tapasztalásra 2006-ban ért, amikor egy tánc órán a helyettesítő oktató nem táncot, hanem pilates órát tartott nekünk.
Először vacilláltam, de végül úgy gondoltam, adok egy esélyt ennek a furcsa nevezetű erősítő mozgásnak.
Be kell valljam, hogy nem vártam túl sokat ettől a dologtól,főleg miután bele kezdett az oktató a magyarázatba és közölte, hogy mindenből 8-at, maximum 15-öt csinálunk…Én akkoriban elég sokat erősítettem otthon is...50-100 ismétlésszámmal…úgyhogy (csak magamban ugyan, de) kicsit nagyképűen és szkeptikusan kezdtem bele az órába…
Az első negyed órában azonban olyan izmokat kezdtem el felfedezni magamon a feladatok végzése közben, melyek létezéséről addig szinte nem is tudtam. Kezdett érdekelni a dolog…
A figyelmem mindenben követte az oktató instrukcióit, így hamarosan azt is megéreztem, hogy mennyit számít a helyes tartás, pár milliméteres korrekció, és, hogy miért „csak” 8 ismétlésszámmal dolgozunk.
Felfedeztem azt is, hogy mekkora különbség van, ha lassan – csak az izmom erejét használva végezzünk a gyakorlatokat. Amiből addig lazán csináltam 40-et, abból lendület nélkül bőven elég volt a 8-15 is. Ezzel a módszerrel új értelmet nyert megannyi erősítő feladat számomra.
Mire az óra végéhez értünk, nem is volt kétséges, hogy mit kezdek a kapott információkkal. A pilates név végleg bevésődött az agyamba, és menthetetlenül beleszerettem ebbe a hihetetlenül nagy koncentrációt igénylő, hatékony mozgásformába.